Header Ads

Világsiker! Elképesztő, amit a magyar gyorskorcsolya váltó véghez vitt pár perccel ezelőtt! Egy megosztással fejezzük ki gratulációnkat! Szép volt fiúk!

Világsiker! Elképesztő, amit a magyar gyorskorcsolya váltó véghez vitt pár perccel ezelőtt! Egy megosztással fejezzük ki gratulációnkat! Szép volt fiúk!


Csütörtökön záródott a rövidpályás gyorskorcsolyázók versenye a phjogncshangi téli olimpián. Az utolsó szám a férfiváltók 5000 méteres döntője volt, melyben ott volt a magyar csapat is: Liu Shaolin mellett Liu Shaoang, Knoch Viktor és Burján Csaba szerepelt még a magyar váltóban.

A magyarok az elején próbáltak az élre állni és diktálni a tempót, de az előfutamok során olimpiai rekordot (6:34.510) korizó dél-koreaiak átvették a vezetést, majd a kínaiak álltak az első helyen. A mezőny egyébként nagyon egyben volt.

Féltávnál a a harmadik helyen voltunk, ráadásul az éllovas Dél-Korea kicsúszott. A házigazdák nagyon leszakadtak, így bő tíz körrel a vége előtt úgy tűnt, hogy háromszereplős lesz a verseny. Az utolsó nyolc körnek a második helyről vágtunk neki, de óriási csata volt a dobogós pozíciókért.

Volt egy trükkös váltásunk, amivel igen kedvező helyzetbe kerültünk, Liu Shaolin Sándor pedig behozta az első helyen a magyar váltót! Ez Magyarország első aranyérme a téli olimpiák történetében.

Kína lett a második, Kanada a harmadik, Dél-Korea pedig a negyedik.

Gratulálunk a magyar csapatnak ehhez a fantasztikus sikerhez! Osszátok, hogy mindenki tudjon erről a káprázatos eredményről!

Az alábbi gombok segítségével oszthatod meg a cikket, ha fontosnak találod a mondanivalóját!