Header Ads

6 hónapos babájával kéreget EZ a nő, de vigyázzatok vele, mert csúnyán átver mindenkit! Mégpedig így:

A minap egy nagyon szomorú bejegyzést olvashattunk, amiben Fekete Rebekának és 6 hónapos babájának próbált segíteni a média megoldani a lakhatási problémáit.





Rebeka több Facebook csoportba posztolta a segélykérését és rengeteg jóravaló ember meg is próbált segíteni neki. Azonban, mint kiderült a 'kétségbeesett' Rebeka nem volt hajlandó elfogadni tartós élelmiszert vagy gyermekruhát, mindenképpen pénzt szeretett volna a segítségére siető emberektől. majd eztán jött az egyik olvasónk Németh Tamás, aki tisztába tette a dolgokat Rebekával kapcsolatban és kitálalt!

"Ferenc Német A fiatal hölgy unokaöcsémet verte át. Azt állitotta hogy tőle terhes. Az abortuszra kért pénzt, természetesen lelépett az arab barátjával meg a pénzzel. Amikor ott kirakták akkor ismét megkereste unokaöcsémet, nagyjelenet, könnyek után befogadta gyerekestől. Mi is segítettük őket, de a kisasszony valahogy nagy költségigényűvé vált, iskola, munka távol áll tőle. Szerencsétlen srácot teljesen tönkretette, pedig napi 10 órákat dolgozott, eltartotta a kisasszonyt, az arab fiatalember gyermekét, akit sajátjaként szeretett és segitette leszázalékolt édesanyját. Amikor Levente hazaért este munkából akkor Rebeka balhézott és esténként lelépett. A hisztik vége szakitás, de Levente törődne a gyermekkel ezek után is, de 100 ezer forintot kér a hölgy, különben nem engedi a láthatást sem !! Attól nem kell tartani senkinek hogy valóban munkát vállal, lehúzás az egész nyálas sirós történet."



Íme az első üzenet, ami elgondolkodtatott minket, hogy megéri e hinni a 6 hónapos kisgyermekével kolduló Rebekának.

" Kispál István üzenete : Ne dőljetek be neki, én Szegeden élek, és elmentem hozzájuk személyesen, hogy segítsek, élelmiszerrel, konzervekkel, mosószerrel esetleg, és el lettem küldve finoman, mivel nekik pénzre van szükségük. Ezek után azt mondom, hogy még akkor se fogok segíteni, ha valaki megérdemli, mert ezek a mocskos megélhetési kéregetők elrontják más valóban rászoruló emberek hitelét ! "


Nagyon sajnáljuk, hogy mi is bedőltünk neki és minden követ megmozgattunk, hogy egy édesanya és gyermeke ne aludjon a szabad ég alatt, de sajnos ezúttal mi is mellé fogtunk. Elnézést kérünk mindenkitől!