Header Ads

20 EZER EMBERT FOGNAK BESOROZNI KATONÁNAK!

A MAGYAR HONVÉDSÉG ERRE KÉSZÜL!



Egyre veszélyesebb hely a világ, és a frontvonalak már átkerültek a kibertérbe is - mondta a honvédelmi miniszter. A magyar hadseregnek fejlesztenie kell az új hadászati technológiák elleni védekezésre való képességét. Ez is része annak a koncepciónak, amit februárban tárgyal majd a kormány.

A teljes honvédelmi rendszert át fogják szervezni, és átalakítják a meglévő tartalékos rendszert is, mert a jelenlegi nem tartható fenn. A kormány célja, hogy járásonként rendelkezzen olyan felszerelt egységekkel, amelyek alapszinten akár kibervédelmi képességgel is rendelkeznek.


A tartalékos állomány jelenleg közel 5500 főből áll, amit 20 ezerre fognak fejleszteni 2026-ig. Elsődlegesen a fiatalokat akarják megszólítani, például az egyetemisták kreditpontokat szerezhetnének, ha ilyen típusú képzéseket vállalnak. Bevezetnék a rendelkezésre állási díjat is, ami több tízezer forintot jelentene a résztvevőknek. A közeljövőben pedig komoly toborzókampány fog elindulni.


loading...
>